Hír
HírÚj, talajegészséggel foglalkozó részvételi kutatás indul a Homokhátságon
Várakozással telve érkeztek mind a környékbeli gazdálkodók, mind az ÖMKi kutatói a kecskeméti Kujáni Tanyára a Climate Farm Demo projekt keretében megrendezett tervezői műhelymunkára szeptember 21-én. A találkozó célja az volt, hogy az ÖMKi kutatói a helyi gazdákkal, szaktanácsadókkal, valamint civil- és érdekvédelmi szervezetekkel közösen határozzák meg a jövőbeli talajegészséggel kapcsolatos kutatások irányát és témáját, hogy olyan élő laboratóriumi módszertan szerinti hazai kutatási projekt jöhessen létre a Homokhátságon, amely specifikusan a régió talajvédelmét segítő technológiákat és gyakorlatokat fejleszt.
on-farm, élő laboratórium, kutatás, talajegészség
RészletekHír
A pókok utódlása 2. rész
A pókok pár kivételtől eltekintve kizárólag ivarérés után válnak alkalmassá a párzásra, az ivarérés pedig vedléssel történik, hiszen a pókok (más ízeltlábúakhoz hasonlóan) kizárólag vedlés útján képesek növekedni.
RészletekHír
Öt jótanács a fenntartható mezőgazdaság támogatására
Európa szerte rendezvényekkel és ismeretterjesztő kampányokkal ünneplik az Ökogazdálkodás Napját a biomozgalom képviselői és támogatói. Magyarországon az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hívja fel ismét a vásárlók figyelmét a bio termelés és fogyasztás előnyeire. Nemzetközi adatok szerint a biogazdaságokban átlagosan 30%-kal több faj él, jobb a talaj minősége és vízmegtartó képessége. Bár a biotermékek előállításához sok tudásra és tapasztalatra van szüksége a gazdáknak, egy kilogramm bioélelmiszert átlagosan 15%-kal kevesebb energiával termelnek meg, mint a kémiai input anyagokat használó gazdálkodó társaik.
fenntartható mezőgazdaság, Európai Ökogazdálkodás Napja
RészletekHír
A regeneratív ökológiai gazdálkodás megvalósításának lehetőségeiről szólt az ÖMKi Szántóföldi Szemináriuma a hajdúnánási IV. ÖKO EXPÓ-n
Hajdúnánás-Kendereskertben gyűltek össze az ökológiai gazdálkodás iránt elkötelezett szakemberek szeptember 8-9. között a IV. ÖKO EXPÓ-n. A szakmai kiállítás és konferencia második napján az ÖMKi meghívására Dr. Knut Schmidtke a Drezdai Egyetem professzora tartott terepi bemutatót és gyakorlati szemináriumot a regeneratív ökológiai gazdálkodás megvalósíthatóságáról, valamint az ÖMKi kutatói is bemutatták legújabb eredményeiket.
ökológiai gazdálkodás, regeneratív mezőgazdaság, Regeneratív Mezőgazdaság Forradalma
RészletekHír
A pókok utódlása
A nyár vége sok pókfaj számára a párzás és peterakás ideje. Pók-Háló részvételi kutatásunkhoz kapcsolódó cikksorozatunkban érdekességeket mutatunk be a hazai pókfauna udvarlási, párzási, kokonkészítési és utódgondozási viselkedéséről.
RészletekHír
Változatos talajtakarással a biológiai sokszínűségért
Minden élőlénynek megvan a helye az ökoszisztémában. A biológiai sokféleség életünk elengedhetetlen alapja. Tiszta levegőt és vizet, jó minőségű termőtalajt, a növények beporzását, élelmet és egyéb hasznos nyersanyagokat biztosít nekünk, egészségünk és élelmiszerbiztonságunk alapkövét jelenti. A biológiai sokféleség csökkenése óriási probléma, hiszen az élet, a túlélés biztosítéka sérül általa. Az iparszerű mezőgazdaság nemcsak okozója, de elszenvedője is a pusztulás folyamatának. Jövőnk és teli éléskamránk záloga a természettel nagyobb összhangban működő agrárium, mely életteret biztosít számos fajnak, amellett, hogy élelmiszerellátásunkat is biztosítja. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) az őszi vetések közeledtével a változatosság megőrzésére és a megfelelő talajtakarásra bíztat.
talajtakarás, sorköztakaró, agrobiodiverzitás
Részletek