Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

Ökológiai vetőmag adatbázis

Ökológiai vetőmag adatbázis

Az ökológiai gazdálkodás alapja az ökológiai vetőmag. Az öko gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok kötelezővé teszik az ökológiai vetőmagok használatát, ezek aktuális kínálata a gazdálkodók számára az öko vetőmag adatbázisban jelenik meg. Sajnos Magyarországon, ahogy a legtöbb Európai országban, az öko vetőmagok fajtaválasztéka és mennyisége sem fedi le egyelőre a gazdák igényeit, így ez az adatbázis is jórészt kihasználatlan volt, eddig.

A kínálat növelése érdekében és a megfelelő fajtaválasztást elősegítendő, az ÖMKi a NÉBIH-el, az Agrárminisztériummal, a Vetőmag Szövetséggel, a Martonvásári és a Szegedi Gabonakutatóval, a két tanúsító szervezettel (Hungária Öko Garancia Kft. és Biokontroll Hungária Kft.), vetőmagforgalmazókkal, nemesítőkkel valamint a Biokultúra Szövetséggel egy öko vetőmag szakértői csoportot hozott létre, mely 2020 márciusa óta intézményesült és a Vetőmag Szövetség és Terméktanács keretei között működik tovább. A szakértői csoportról bővebben a Biokultúra szaklapban megjelent cikkben olvashatnak.

Első körben a munkacsoport az öko vetőmagok nagyobb volumenű rendelkezésre bocsátását, a kereslet és kínálat összehangolásával, valamint öko kisparcellás fajta-összehasonlító kísérletek beállításával ösztönzi, ez utóbbi fajtaajánlati lista formájában a gazdálkodók termelésének hatékonyságát is elősegíti majd. 

Miért is előnyös az öko vetőmagok használata?

  • Mert ezáltal egy koherens, hiteles és a konvencionálistól független ökológiai gazdálkodás és ellátási lánc (magtól a tányérig) jöhet létre.

  • Az öko vetőmagok vásárlásával támogatja az ökológiai termesztésben használható fajtákkal kapcsolatos kutatásokat és az ökológiai nemesítést.

  • Az ökológiai vetőmagok előállítása sokkal nehezebb és bonyolultabb, mint a konvencionális (csávázott) vetőmagoké, így már a vetőmag  előállítására is olyan fajtákat választanak, melyek ellenállóak és illeszkednek az ökológiai rendszerekbe, melynek következtében ezek a fajták nagyobb valószínűséggel teljesítenek jól a termesztés során is. 

Az adatbázisban megtalálja a Magyarországon elérhető ökológiai vetőmagokat, vegetatív szaporítóanyagokat és vetőburgonyákat. Az adatbázist a NÉBIH működteti és rendszeresen frissül.

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen