Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

Ünnepség a Karcagi Kutatóintézetben

Az ÖMKi munkatársai is képviseltették magukat Karcagi Kutatóintézet fennállásának 75. évfordulóját ünneplő rendezvényen november 8.-án.

A Kutatóintézetben a növénynemesítés mellett már 1955 óta folynak talajtani kutatások is, melyeknek fókuszában a nagykunsági táj sajátosságai, a szikes és réti talajoknak legmegfelelőbb növény- és állatfajok, fajták, talajművelés, öntözés, legelő-és gyepgazdálkodás állnak.

​​​​Dr. Gyuricza Csaba rektor kiemelte az Intézet gyakorlati kutatásban betöltött több évtizedes szerepét, és annak a jelentőségét, hogy Több szervezeti átalakulás után a Karcagi Kutatóintézet 2021-ben integrálódott a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) kutató intézeteinek sorába. ​​​Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő az Intézet tájkutatásban betöltött szerepét hangsúlyozta,  mivel a gazdálkodást egyre szélsőségesebb ökológiai hatások érik, és az ezekhez való alkalmazkodás a  Nagykunság térségében is elengedhetetlen. A szűkebb régióban, Karcag városában is intenzíven jelen van a Kutatóintézet- erre világított rá ​​​​​​Szepesi Tibor, Karcag város polgármestere. A sikeres munka országos, sőt nemzetközi hírnevet is hozott a városnak.

Dr. Czimbalmos Róbert a növénynemesítés több évtizedes történetét mutatta be, melynek során 14 növényfaj 36 fajtája jött létre, és ebben az évben elkezdődött az öko nemesítés is. A kalászosok (őszi biza, árpa, tritikálé) és fehérjenövények mellett egyre jelentősebbek az alternatív növényfajok (pl. köles, fénymag, mohar), amik után a külföldi érdeklődés is jelentős. A Kutatóintézet őszi biza fajtái az ÖMKi on-farm és kisparcellás fajtatesztjeiben is képviseltetik magukat, illetve a Kutatóintézet az ÖMKi által szervezett, a LIVESEED H2020 projekt során indított ökológiai kisparcellás postregisztrációs fajtateszteknek is az egyik helyszíne. Ezt az teszi különös jelentőségűvé, hogy a térségben több ökogazdaság is található, igy a fajták sajátosságait a saját ökológiai adottságaik mellett is megismerhetik. Dr. Csízi István a Kutatóintézet állattenyésztésben betöltött szerepét, a juhászatban és a gyepgazdálkodásban elért eredményeit mutatta be, ami ebben a térségben nagy hagyományokkal bír, és a Hortobágy egyedülálló természeti értékei miatt kiterjedt ökológiai jelentőségű területeket érint. Dr. Zsembeli József igazgató a korábbi évtizedek eredményeire alapozott, a tájkutatásnak elkötelezett, a fenntartható, eredményes gazdálkodást ​​​​szolgáló küldetést fogalmazott meg a következő évtizedekre, amelyben az ÖMKi továbbra is a Kutatóintézet partnere kíván lenni. Az intézet történetét, igazgatóinak munkásságát, a Karcagi Kutatóintézet Osztályainak eredményeit jubileumi kiadvány foglalja össze.  

Kép1

A Karcagi Kutatóintézet fennállásának 75. évfordulójának ünnepsége, a Karcagi Kutatóintézetben

Kapcsolódó tartalmak és további cikkek ebben a kategóriában

2019. augusztus 8.

Talajépítő termesztés-technológiák
Talajművelési technológiák

Részletek
2021. február 19.

Hír
Megalakult a GO-GRASS gyephasznosítást célzó projekt hazai Szakértői csoportja

Tavaly decemberben egy online műhelymunka keretében megalakult a GO-GRASS projekt hazai megvalósításáért indított szakértői csoportunk.

Részletek
2023. november 6.

Hír
OHM webináriumok és workshopok

Beszámoló a LiveSeeding nemzetközi projekt rendezvényeiről, ökológiai heterogén anyagok témájában

Részletek

Kapcsolódó és további elemek a Shopban

Rendezvény
Archív - Szántóföldi szakmai nap 2020 - Kincsünk a termőföld

Részletek

Kiadvány
Talaj és klíma - Az ökológiai gazdálkodásban alkalmazott talajművelés éghajlatra gyakorolt hatása

Az alábbi kiadványt nem lehet nyomtatott formában megrendelni. Az online verzió ingyenesen letölthető a jobboldali, információs sávban lévő linkre kattintva.

Részletek

Kiadvány
Gyeptelepítés elmélete és gyakorlata az ökológiai szemléletű gazdálkodásban

Az alábbi kiadványt nem lehet nyomtatott formában megrendelni. Az online verzió ingyenesen letölthető a jobboldali, információs sávban lévő linkre kattintva.

Az agrártájba ágyazott gyepek fontos szerepet játszanak a faj- és tájszintű sokféleség megőrzésében és fenntartásában. A gyepek fajgazdagsága kiemelt természetvédelmi jelentőséggel bír.

Részletek

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen