Élelmiszerbiztonsági szempontból fontos, természetes eredetű mérgező anyagok és előfordulásuk kockázatának csökkentése a bio szántóföldi növénytermesztésben

A mezőgazdasági termelésben – legyen szó akár konvencionális, akár biotermesztésről – időnként nem várt veszélyek leselkednek a megtermelt terményt felhasználó fogyasztókra, amelyért a termelő a felelős. Annak ellenére, hogy a biotermesztésben 
felhasználásra engedélyezett készítmények döntő hányada nem csak a környezetre, hanem a felhasználóra és a fogyasztóra is csak nem megfelelő használat mellett és csak minimális mértékben veszélyes, előfordulhat, hogy olyan anyagok jelennek meg a termékben, amelyek élelmiszerbiztonsági szempontból kifejezetten problémások. Ilyenek a természeti környezetben is nagy számban előforduló olyan élőlények, vagy ezek által kiválasztott anyagok, amelyek esetleg rendkívül mérgezőek. Fontos ismerni ezeket a potenciális veszélyforrásokat, ugyan manapság már viszonylag ritkán fordul elő általuk okozott megbetegedés, amely könnyedén hatalmas anyagi kárral, rosszabb esetben emberi életek veszélyeztetésével is járhat. Bizonyos anyagok jelenléte maximális határértékkel szabályozott, és mivel a biotermelésből származó termékeket a felhasználási cél (pl. kisgyermekek táplálására szánt termék) és a feldolgozóknál, kereskedőknél alkalmazott minőségbiztosítási rendszerekben használt kockázatértékelési eljárások részként végzett mintavételek miatt rendszeresen vizsgálják, célszerű a termékkel kapcsolatos követelményekkel tisztában lenni. A következőkben azon anyagokkal foglalkozunk, amelyek a termelőnél, a szántóföldi növénytermesztés során kerülhetnek a termékbe, és ezért e kockázat csökkentése is a termelés során lehetséges.    

Milyen anyagokról beszélünk?  Mérgező gyomnövényekről, vagy a terményen előforduló kórokozókról, általában különböző fitopatogén gombákról, amelyek mérgező anyagokat, mikotoxinokat termelnek.  Bár a mérgező gyomok, illetve a toxinokat termelő gombák sok esetben könnyen felismerhetőek kinn a szántóföldön, a feldolgozott termésbe bekerülve azokat már általában sem ember, sem haszonállat nem tudja felismerni, jelenlétük, mennyiségük csak laborvizsgálattal mutatható ki.   

Mérgező gombák a szántóföldi növénytermesztésben 

A szántóföldi növénytermesztésben – kiemelten a kalászos gabonák termesztése során – leginkább a szemek fuzáriumos elfertőződése jelenthet problémát, illetve egy – szerencsére – ritka kórokozó, az anyarozs esetleges felbukkanása. Mindkét kórokozó csoport hírhedt mikotoxin termelő. Toxinjaik mennyiségére az EU, így Magyarország is szigorú határértékeket határozott meg mind a nyers termény, mind pedig a feldolgozott áruk esetében. A fuzárium fertőzés tekintetében a többi, ugyanazon gombák által termelt toxinnál (F2, T2 toxinok pl.) kevésbé veszélyes, viszont könnyebben és gyorsabban kimutatható dezoxinivalenol (DON) az indikátor, amely az Európai Unió területén a betakarított szemes gabonában legfeljebb 1250 μg/kg, a gabona lisztekben 750 μg/kg, de csecsemők és kisgyermekek számára szánt gabonaalapú termékekben csak 200 μg/kg lehet legfeljebb. A felhasználási cél függvényében a különböző gombák által termelt toxinok határértéke egyes gabonafélék és feldolgozott termékek esetében más és más, így a pontos értékek tekintetében érdemes az 1881/2006 EK rendeletben foglaltakat ismerni, és a NÉBIH honlapján elérhető útmutatót tanulmányozni. 

Anyarozs rozs kalászán


Anyarozzsal fertőzött rozs állomány

Bár az uniós rendelet a DON mellett a Zearalenon és a fumozinin toxin csoport esetében is előír szigorú határértékeket, de a kereskedelmi forgalmat, pontosabban az abból való esetleges kizárást általában a DON érték alapján döntik el. 

A kalászos gabonák különböző Fusarium fajok által történő megfertőződése azok virágzási időszakában közismert jelenség. Sajnos hazánkban a rendkívül rossz vetésszerkezet (a gabonák jelentős része vagy gabona, vagy kukorica után kerül vetésre, szerencsére a biotermelés szabályrendszere ezt a gyakorlatot szankcionálja), valamint a fuzáriózissal kapcsolatos tévhitek (csak virágzáskor fertőz) miatt a gabona állományok veszélyeztetettsége jóval nagyobb más országokénál. Segíti ezt a helytelen fajtahasználat is, mivel még mind a mai napig előfordul olyan eset, hogy meghatározott minőségi igény kielégítésére még biotermesztő gazdák is vállalkoznak olyan fajták termesztésére, amelyről gyakorlatilag semmiféle információval sem rendelkeznek. Ezek a fajták nem véletlenül ismeretlenek, nem véletlenül nem terjedtek el a köztermesztésben, nagyon gyakran súlyos kórtani jellegű hiányosságaik vannak, amelyeket a biotermesztés feltételei mellett nem, vagy csak alig lehet korrigálni. 

Fokozott a veszély akkor, ha a gabonát esetleg nem szemes termény, hanem szálas állati takarmány, pl. szenázs készítésére használná a termelő. Amennyiben kalászolás után történik a gabona levágása, úgy a fuzáriózissal már érintett kalászok is bele kerülhetnek a takarmányba. A haszonállatok már nem ismerik fel és gyanakvás nélkül elfogyasztják. 

Hasonló a probléma az anyarozs (Claviceps purpurea) esetében is. Ez a kórokozó nem csak a rozson, hanem a tritikálén és a búzán is megél. Kevésbé ismert, de egyes hibrid búzák kimondottan fogékonyak a fertőzésére. Bár a kórokozó fejlődésmenete meglehetősen bonyolult, ugyanakkor a problémát okozó szkleróciumai könnyedén felismerhetőek a kalászokban. A szkleróciumok bekerülve a szemes terménybe az őrlés után szétszóródhatnak a lisztben, darában és mérgező alkaloidjaik már könnyedén kapcsolatba kerülhetnek mind az emberekkel, mind pedig a haszonállatokkal. Sok esetben ez a kórokozó eleve olyan kalászos állományokban jelentkezik, amelyeket az alacsony hozam, vagy a túlzott gyomosodás miatt eleve takarmánynak szánnak. Az anyarozzsal szennyezett szenázs könnyen okozhatja a haszonállatok mérgezését, elhullását. 

Meg kell jegyezni, hogy az anyarozs fontos gyógyszeripari alapanyag és rendszerint zárt termesztésben termelik. Speciális gépekkel segítik a kalászok fertőzését és a szkleróciumok betakarítását. Ha a biotermelő ilyen tevékenységet észlel a szomszédban, jobb, ha kalászos tábláit kissé távolabbra költözteti. 

Mérgező gyomnövények 

A kalászosok esetében, főleg, ha kaszálás után takarmánynak használják őket, néhány mérgező gyomnövény nagy veszélyt jelenthet az óvatlan felhasználóra. Biotermesztésben viszonylag sok helyen előfordul az országban a szép, lila virágú konkoly (Agrostemma githago) a különböző kalászos állományokban. Kiváló indikátor növény, mivel gyakorlatilag valamennyi, a kalászosokban alkalmazott herbicidre rendkívül érzékeny. Jelenléte azt bizonyítja, hogy a területet még elsodródás útján sem érte semmiféle herbicid hatás. Ugyanakkor nagyon mérgező növény.  

Tipikus gabona gyom, együtt virágzik és érik a gabonákkal. A szemtermésbe nem tud bekerülni, mivel magjait még a betakarító gépek is elválasztják a gabonától, de lekaszálva, vagy szecskavágóval betakarítva a zöld gabonát ez a mérgező gyomnövény könnyedén bekerülhet a haszonállatok tömegtakarmányába. 

Konkoly fiatal egyedei 

Érdekesség, hogy a búza és a konkoly együttélése évezredek óta ismert. Előfordul a Bibliában, mint a rossz és a gonosz szimbóluma. Ugyanakkor régóta felfigyeltek arra, hogy a konkolyos táblában nagyobbra nő a búza és ez a pozitív allelopátia tudományos igazolást is nyert. Egyes mediterrán kultúrákban a konkolyt a föld termékenységének jeleként tisztelik.  A vegyszerezés aranykorában olyan mértékben megritkult az előfordulása, hogy már 1993-ban védetté nyilvánították Magyarországon is. Lehet, hogy a herbicidhasználat gabonákban kimeríti a természetkárosítás tényállását? Magánkezdeményezésre a konkoly 2021-ben elnyerte az Év vadvirága címet. 

Virágzó konkoly őszi búzában

Szintén problémát okozhat a kalászosok, de akár a kaszálóként használt gyepterületek esetében a selyemkóró, vagy vaddohány (Asclepias syriaca) jelenléte is. Ez a rendkívül mélyen húzódó gyökértarackjaiból kihajtó, évelő gyom szinte mindenütt jelen van az országban. Legeltetés során az állatok gondosan kikerülik, de pl. a szenázsba keverve már nem ismerik fel és elfogyaszthatják.  

Selyemkóró fiatal egyedei

Szegény selyemkóró komoly karriert futott Európában és nálunk is. Behurcolása után az európai botanikus kertek és uradalmi díszkertek éke lett. Innen kivadulva lassan terjedni kezdett, a kiterjedt kolóniák alakulását tovább segítette számos kísérleti ültetvény létesítése az 1940-es években, amikor mint rostnövény és gumi alapanyag (l. még gumipitypang) hazai termelésének lehetőségét látták benne. A méhészek rákaptak a felhagyott ültetvényekre, sőt új területeket is telepítettek, mert a selyemkóró méz rendkívül alacsony pollen tartalma miatt hamar népszerű és eladható termék lett. A selyemkóró hivatalos besorolása: idegenhonos özönnövény. 

Védekezési lehetőségek 

A gombás eredetű mérgezések esetében fontos, hogy felismerjük az egyes kórokozók jelenlétének tüneteit. Fuzáriózis esetében ez nem is olyan könnyű. Sok esetben a kalász kifehéredése, elszíneződése meglehetősen gyenge, kis mértékű. A meglehetősen ritka rózsaszín elszíneződésre várni merő botorság. Nagyon sok olyan Fusarium izolátum van, amely toxint ugyan termel bőségesen, de pigmentet (aurofuzarint) nem, vagy csak minimális mértékben. A kalászok bármilyen rendellenes, a fajtára nem jellemző elszíneződése azért valamilyen szinten jó támpont lehet a fertőzés azonosítására. A témában a korábbiakban videó is készült, ami ide kattintva érhető el.

Ezzel csak az a baj, hogy a kalászok elszíneződésének idején már a fertőzés rég megtörtént és a kórokozó már a toxinjai egy részét is bele juttatta a gabonaszemekbe.  A fertőzött kalászokat hordozó növények már jó eséllyel sem szemes terménynek, sem takarmánynak nem alkalmasak. 

Szerencsére már vannak olyan fajták a biotermesztésben, amelyek kalászfuzáriózis fertőzöttsége még járványos években is messze elmarad a köztermesztésben levő egyéb fajtákétól. Helyes fajtaválasztással, lehetőség szerint a hajlamosító elővetemények (gabona, kukorica) kerülésével ez a kórokozó még biotermesztésben is kordában tartható. 

Megoldás lehet mind a fuzáriózis, mind pedig az anyarozs esetében a tömegtakarmány termelés során az időben történő kaszálás. Ez gyakorlatilag a kalászolás elején történő betakarítást jelenti. A kórokozóknak még nincs idejük a fertőzésre, elszaporodásra és toxin, alkaloida termelésre.  

Anyarozs jelenléte esetén célszerű lehet minél később betakarítani az állományt. Ez óhatatlanul veszteséggel jár ugyan, de a szkleróciumok döntő hányada addig spontán lehull a talajra. A betakarított szemes termény további tisztítását érdemes különös gonddal végezni. A fertőzött területeken érdemes mélyítő forgatással a felszínen levő szkleróciumokat mélyen a talajba juttatni és a továbbiakban egy kalászos gabonákban szegény vetésváltásra átállni. 

Az anyarozs szkleróciumai ellen, azok mennyiségének gyérítésére elméletileg a Trichoderma asperellum növényvédőszer alkalmas, jelenleg ilyen kalászosokban nincs engedélyezve. Így csak szükséghelyzeti engedély birtokában lehet használni a kórokozó szkleróciumainak gyérítésére, a fertőzési nyomás csökkentésére.  

Ugyanakkor a más szkleróciumos gombák, konkrétan a fehérpenész (Sclerotinia sclerotiorum) ellen használható, Coniothyrium minitans hiperperezita gombát tartalmazó készítmény használata nem csak, hogy nem engedélyezett, de hatástalan is, mivel ez a parazita faj csak a Sclerotinia nemzetség fajain képes megélni. 

A mérgező gyomok esetében a konkoly a könnyebb ellenfél. Bár a szegfűfélék közé tartozik, de szélesebb a levele, mint egy rendes szegfűé és gyomfésűzéssel eléggé jól kitisztogatható az állományból. A selyemkóró ugyanakkor gyökértarackos (G3 életforma) gyom, amelyet még konvencionális termesztés mellett sem egyszerű eltüntetni a területről. Mivel gyakran foltszerűen jelenik meg, célszerű az ilyen foltokat külön betakarítani és az ott termett biomasszát komposztálásra, zöldtrágyának felhasználni. A kezdeti, egy–egy szálas fertőzések esetén nem marad más, mint a kapával, vagy más célszerszámmal történő manuális eltávolítás. 

Mind a toxin és alkaloid termelő gombák, mind pedig a mérgező gyomnövények esetében a legfontosabb, hogy felismerjük a mérgező élőlényt, tisztában legyünk az általa potenciálisan okozható veszéllyel. Ezek ismeretében még mindig kisebb rossz egy–egy adott terület termésének részleges elvesztése, mint egy haszonállatot, vagy embert érintő mérgezés és következményei. 

Borítókép: fuzáriózissal fertőzött búzakalászok
Fotók forrása: ÖMKi

Az összes eddig megjelent felhívás itt érhető el.