Tarlók és árvakelések szerepe a növényvédelemben 

A kalászosok és a repce betakarítása után mind a konvencionális, mind a biogazdálkodási területeken országszerte hatalmas, millió hektáros nagyságrendben jelennek meg a tarlók. A betakarított termények után hátramaradó területek gondozása, ápolása jelenleg a hazai agrárium egyik gyenge pontja. A szélsőségesen költség alapú hozzáállás miatt aratás után sajnos nagyon kevés gazdálkodó törődik azzal, hogy a tarlókkal, illetve a rajtuk kialakuló árvakelésekkel, gyomtengerrel valamit kezdjen. Ennek úgy a termőtalajra, mind pedig a később termesztendő növényekre negatív hatása lehet.  

A zöld futószalag veszélyei 

A betakarítás után hátra maradó tarlók egy idő után a csapadék hatására újra kizöldülnek. Az ott kikelő növények java része árvakelés, azaz a betakarított termény elhullajtott magjaiból kikelő kultúrnövény. Másik része valamilyen melegkedvelő, döntően T4 életformájú, illetve évelő gyom. Ilyen a parlagfű (Ambrosia artemisifolia) is, amely hírhedten allergizáló pollen termeléséről és az általa okozott országos szintű problémáról híres. Időnként hallani olyan hangokat, hogy a biogazdálkodásban legyen enyhébb a megítélése a parlagfű fertőzésnek. Bízunk benne, hogy a racionalitás felülkerekedik ezen a felvetésen, és a parlagfű problémát, kezelését, az ökotermelők is komolyan veszik.  

Alapjában véve a tarlóhántás és a tarlóápolás elmaradása okozza a talajok nyári vízvesztését. Ez a tarlók talajának szélsőséges mértékű kiszáradásához vezethet, amely később megnehezíti, vagy akár lehetetlenné is teheti a soron következő kultúra alá történő talaj előkészítést. Az aratáskor a talaj felszínén hagyott szecskázott szalmamaradványok vékony mulcsréteget képeznek. A sekélyen síktárcsával, késes kultivátorral végzett tarlóhántással, a talaj kapillárisok átvágásával csökkenthető a talaj nedvességének párolgása. Azáltal, a talaj felszínén egy tárcsásboronával, szántóföldi kultivátorral vagy tárcsásborona–kultivátor kombinációval egy vékony, jobban felmelegedő, de hőszigetelő hatással bíró vékony réteget hozunk létre, segítjük a hántott réteg alatti talaj mikrobiológiai folyamatait, a talaj beéredését. 

A vízveszteség mellett súlyos növényvédelmi kockázatokat is hordoznak az ilyen kezeletlen tarlók és a rajtuk tenyésző árvakelések. Mivel ezek az állományok ugyan olyan kultúrnövények, mint amelyeket fővetésben az adott táblán, illetve azok szomszédságában termeltünk, ezek kártevői és kórokozói is élnek a lehetőséggel, hogy az új, frissen kelt táplálékforráshoz hozzá jussanak. Az árvakelések zöld biomasszájának megjelenése beékelődik a fővetések zöld tömegeinek a megjelenései közé, így balszerencsés esetben egy olyan „zöld futószalag” alakulhat ki, amely lehetővé teszi sok kártevő és kórokozó számára azt, hogy szinte egész évben hozzáférhessen a kedvenc tápnövényéhez. 

Árvakelésű búza a fővetésben súlyos kórtani problémákat hordozhat

Kalászosok esetében a búza levélrozsdája (Puccinia recondita), valamint a sárga rozsda (Puccinia striiformis) esetében gyakori az, hogy a nyarat az árvakeléseken átvészelve, sőt felszaporodva ősszel már igen korán megfertőzik a fővetéseket. 

Sárgarozsda megjelenése búza árvakelésben

Fogékony fajták termesztése esetén ez komoly növényvédelmi kockázatot jelent. Az őszi árpa esetében gyakorlatilag valamennyi kórokozó át szokott települni az árvakelésekre, majd ősszel vissza a fővetésű táblákra. Ugyanakkor a meleg nyári hónapokban a melegigényes kórokozók, mint pl. az árpa törpe rozsdája (Puccinia hordei) olyan mértékben felszaporodhatnak az árvakeléseken, hogy az ily módon kialakuló nagy fertőzési nyomás ősszel a fővetéseken hatalmas növénykórtani problémához vezethet. 

Súlyos törpe rozsda fertőzés őszi árpán, árvakelésben

Az őszi káposztarepce esetében a fómás levélfoltosság és szárrák (Phoma lingam) számára nagy segítség a fiatal repce növények jelenléte a fertőzött szárcsonkok között, amelyeken a kórokozó ivaros alakja (Leptosphaeria maculans) található. 

Az állati károsítók is megtalálják számításukat az árvakelések zöldjében. A kalászos gabonák esetében leginkább a gabona virózisok (árpa sárga törpülés vírus, búza törpülés vírus) kialakulásáért felelős levéltetvek és kabócák felszaporodása köthető az árvakelések növényzetéhez. Ez a veszélyforrás leginkább az őszi árpát sújtja, amelyet az utóbbi években nagyon sok gazda túlságosan korán vetett el, így az árvakelések és a fővetések állományai egyszerre zöldelletek kinn a szántóföldeken. 

Az állati károsítók okozta veszély ugyanakkor leginkább az őszi káposztarepce esetében olyan mértékű, amely akár az állományok létét is veszélyeztetheti. A repce károsítói között nagyon sok olyan faj található, amely évente három nemzedéket nevel. Az első tavasszal károsít, de akkor a hatalmas növényzetben nem tud kárt okozni és nem is szokott feltűnni a jelenlétük. A második, nyári nemzedék esetében a szűk keresztmetszet a táplálék, azaz a zöld, élő növények jelenléte. A repce árvakelések pont ezt a szűk keresztmetszetet szüntetik meg. Ezáltal nyáron ezek a kártevők még tovább szaporodnak és őszre egy hatalmas létszámú harmadik nemzedéket hozhatnak létre a fővetéseken. Nagyon sok ilyen károsító van. A káposztabolhák (Phyllotreta spp.) hat hazai faja, a repcedarázs (Athalia rosea) és az egyre gyakoribb kis káposztalégy (Phorbia radicum) is ősszel, a harmadik nemzedék fellépésével szokott hatalmas károkat okozni. 

Káposztabolhák pusztítása fiatal repce állományban

Kis káposztalégy lárvája és kártétele

Lehetséges megoldások

A tarlók az aratás során maguktól kialakulnak és a kizöldülésük, az árvakelések megjelenése is csak idő, illetve időjárás (csapadék) kérdése. Hatékony termesztői beavatkozás nélkül a korábban felsorolt károsítók megjelenése és az általuk okozott károk bekövetkezése törvényszerű. Ezek elkerülésére a termesztők előtt két lehetőség áll: 

1. Teljes egészében megszüntetni a létrejött árvakeléseket. Erre a biotermesztési feltételrendszerben a mechanikai talajművelés a leginkább alkalmas módszer. Bármilyen sekély talajművelő eszköz, amely képes a talaj teljes felszínének megművelésére és a növényzet elpusztítására hatékonyan megszüntetheti az árvakelések okozta problémákat. Fontos, hogy a művelet során valamilyen eszközzel zárjuk is le a talajt a még benne levő víz minél jobb megőrzése céljából. Ha nagy a talaj gyommagkészlete, egyébként is az az időszak alkalmas a gyomirtásra, amikor nincs kultúrnövény a területen.  

2. A tarlókon kikelt gyomok és árvakelések helyett valamilyen zöldítő vetés beiktatásával olyan növény állományt hozunk létre, amely nagyjából megfelel az alábbi feltételeknek: 

• Gyorsan kikel és elér egy akkora méretet, amely már árnyékolja a talajt és elnyomja a kikelő gyomokat. 
• Nem áll rokonságban az előveteménnyel és az utána elvetésre kerülő kultúrával sem, így egyetlen potenciális kártevő vagy kórokozó felszaporodását sem segíti elő. 
• Kellően rövid tenyészidejű ahhoz, hogy az utána elvetésre kerülő kultúra optimális vetési idejét ne akadályozza. 
• Lehetőség szerint hozzon virágot, hogy a természetes megporzók és viráglátogató rovarokszámára táplálék forrást is tudjon nyújtani. 

Előítéletesség, hogy ezeknek a feltételeknek egyszerre nehéz megfelelni. A tarlókba vetett zöldítések esetében általánosan használt keresztes virágú kultúrák, mint pl. az olajretek, mustár, repce nem igazán alkalmasak, nem is javasoljuk, hogy tisztán két ilyen keresztesvirágú faj keverékét vessék el zöldtrágyázás vagy ökológiai jelentőségű másodvetésként. A pohánka (Fagopyrum esculentum) már sokkal jobb. Ugyanakkor egyre több, vetőmagokkal foglalkozó cég állít elő olyan zöldítésre alkalmas magkeverékeket, amelyek majdnem mindegyik feltételnek megfelelnek. Alkalmazásuk nyilvánvalóan költségesebb, mint egy ismeretlen eredetű, olajretekként árult mag elvetése, vagy hagyni a tarlót tovább gazosodni.  

A tarlók és árvakelések problémái rámutatnak a hazai mezőgazdaság és különösen az ökológiai gazdálkodás egyik igen fájdalmas hiányosságára: gyakorlatilag szinte teljesen megszűnt az állattartás és takarmánytermelés kapcsolata egy üzemen belül. Elég, ha egy pillantást vetünk a hazai biogazdálkodás állategység sűrűsági mutatójára, ez az elmúlt években a felére csökkent, jelenleg 0,15 ÁE/ha. A takarmánytermelés jelentős része ugyanis a fenti második pontban részletezett valamennyi követelménynek megfelelően tarlóba vetve, másod- illetve köztes vetésként valósult meg a múltban és valósulhatna meg ma is, amikor sokkal korszerűbb és ügyesebb gépek állnak a rendelkezésünkre. Az eredmény olcsóbb takarmány, olcsóbb állati termékek és kevesebb növényvédelmi gond. A termőtalaj is jól viselné ezt a változást. 

Borítókép: Vírusos őszi árpa árvakelés
Fotók forrása: ÖMKi

Az összes eddig megjelent felhívás itt érhető el.