Nincs élhető jövő ökológiai termelés nélkül
Miközben bizonyítottan fenntarthatatlan a jelenlegi globális élelmiszer-termelési rendszer, tévhitek terjesztése is gátolja a változást
A közelmúltban több nagy jelentés – legutóbb a a Food and Land Use Coalition (FOLU) nemzetközi kutatási konzorcium „A bolygónk egészséges étrendje” című tanulmánya – is megállapította, hogy a világ mezőgazdasági és élelmezési rendszere fenntarthatatlan. Az ENSZ részvételével is erősített együttműködés arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi termelési- és földhasználati rendszer évente 12 billió forintos rejtett költséget jelent a környezet és az emberi egészség kárára. Mindemellett az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete az ipari mezőgazdaságot teszi felelőssé a globális klímagáz-kibocsátás jó negyedéért.
Fenntarthatósági alternatívák a sajtóban
A több oldalról is bizonyítottan fenntarthatatlan globális élelmiszer-rendszer ellenére a hazai sajtóban az utóbbi időben is sorra jelentek meg az ipari termelési rendszereket erősítő, és a reális fenntartható alternatívákat, így például a szabadtartású állattartást és az ökológiai gazdálkodást negatív színben feltüntető cikkek.
Az Index a homeopátia elleni hadjárathoz használta fel a biogazdálkodást, és elavult, egyoldalú információk alapján közölt cikket a tojástermelési szektorról, ipari érdekek mentén megerősítve a legfenntarthatatlanabb vásárlási szokásokat. Több orgánum is felkapta azt a friss tanulmányt, amely a biogazdálkodás és a fenntarthatóság kapcsolatát vizsgálta, azonban a közlések annak megállapításait a kutatási előzményekből kiragadva értelmezték és téves következtetéssel tárták a nyilvánosság elé.
A tévhitek, félinformációk terjesztése a már most tetemes károk mérséklése érdekében elkerülhetetlen agroökológiai változás társadalmi támogatottságát is gyengítheti, ezért külön is reagáltunk a sajtóban a közelmúltban megjelent cikkekre, amelyek minden esetben figyelmen kívül hagyták az ökológiai ágazat álláspontját.
Egyik első, a sajtó számára is szabadon elérhető kiadványunk számba veszi nemcsak az ökológiai termelési modell jelentősége mellett felsorakoztatott, tudományosan megalapozott legfontosabb érveket, hanem a közvetlen fogyasztói – környezeti- és egészségügyi – előnyöket is.
Ezek közül kiemelendő, hogy a biotermékeknek igazoltan magasabb a vitamin- és omega-3 zsírsav-tartalma, gazdagabbak flavonoidokban- és más fontos tápanyagokban, jóval alacsonyabb a nehézfém-, gyógyszer-, gyomírtószer- és növényvédőszer-szennyezettségük, valamint az öko szántóföldek jobban őrzik a talaj szervesanyag-tartalmát, így kevesebb széndioxid kerül belőlük a levegőbe – ez hozzájárul a klíma-stabilitás megőrzéséhez. Az ökológiai gazdálkodás nagyobb fajgazdagságot, több természetes élőhelyet őriz meg, és a biogazdaságokban 40-64 százalékkal kevesebb nitrát vegyület mosódik a vizekbe, mint a konvencionális gazdaságokban.
A közelmúltban megjelent cikkek alapján a biogazdálkodással és a fenntarthatósággal kapcsolatos téves tájékoztatás alapja általában az a feltételezés, hogy az ökológiai mezőgazdaság – annak tényszerűen 15-20%-al alacsonyabb terméshozama, és ebből fakadó nagyobb területigénye miatt, a jelenlegi (túl)fogyasztási szokások mellett – önmagában nem elégséges válasz a 2050-re 9 milliárd főt számláló emberiség globális élelmiszerellátásának kihívására.
Arra azonban már rendszerint nem terjed ki a tájékoztatás, hogy amennyiben az emberiség bizonyítottan fenntarthatatlan fogyasztási szokásai – a média által is közvetített társadalmi tudatformálásnak köszönhetően – megváltoztathatóak, 2050-re az emberiség termőföld szükséglete 100 százalékos arányú ökológiai gazdálkodási modell mellett akár 4 százalékkal alacsonyabb is lehetne a jelenleginél.
Fogyasztói szokásainkkal változtathatunk?
A kutatások alapján a két legfenntarthatatlanabb fogyasztói szokásunk jelenleg az élelmiszerpazarlás (mintegy 30 százaléka a megtermelt élelmiszernek hulladékként végzi) és az abraktakarmányozáson alapuló állati termékek, elsősorban az ipari állattartásból származó hús, de ugyanígy a nagyüzemi tojás fogyasztása. Ezek szójabab alapú takarmányozása, illetve a takarmányok kontinenseket átívelő szállítmányozása ugyanis kiterjedt mezőgazdasági területeket igényel, és nagyban hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához.
A jelenlegi átlagos napi (nagyüzemi) hús fogyasztásunk, valamint az élelmiszerpazarlásunk felére csökkentésével ezért már személyes döntéseinkkel is jelentős hatást érhetünk el a klíma és a környezet védelmében. A FOLU tanulmánya ennek megfelelően Észak-Amerikában a vöröshús-fogyasztás 80 százalékkal való csökkentését javasolja. Mivel azonban Magyarországon a – jellemzően ipari állattartó telepekről származó – sertés- és a baromfihús-fogyasztás számít kiemelkedően magasnak (a 60 dkg/hét WHO ajánlás közel duplája), főként ezek fogyasztását kellene csökkenteni, például azzal, hogy csak heti három nap fogyasztunk lehetőleg helyi, extenzív/szabadtartású állattartásból származó húst.
