Magyarország Pók-Hálója

Talán nem meglepő, hogy kertünk a növények mellett számos más élőlény számára is élőhelyül szolgál, és kertművelési szokásaink nyomán mi is formálói vagyunk a közvetlen környezetünk biológiai sokféleségének. A Pók-Háló névre keresztelt kutatásunk ezt a témát járta körbe önkéntes kutatók segítségével.

A pókok kiváló indikátorai egy élőhely állapotának, a pókfajok nagy száma ugyanis a biológiai sokféleség magas szintjére utal. Hazánkban több mint 800 pókfaj található meg, melyek közül egyetlen kertben is akár több tucat lehet jelen. Projektünk célja volt, hogy a pókok csoportján keresztül megmutassuk, hogy kertészkedési szokásaink és kertünk/otthonunk „természetességi foka” milyen nagy hatással van a kertünkben kialakuló életközösségekre. Egy olyan kert, ahol megőrizzük a természetes vegetáció elemeit, különféle virágos növényeket telepítünk, számos más élőlénynek is életteret biztosít, így hozzájárulva az értékesebb és fenntarthatóbb környezet kialakításához.

Az önkéntes adatküldőknek 2023 május elejétől október végéig volt lehetőségük az erre a célra az ÖMKi honlapján létrehozott online felületen regisztrálni a kertjüket és feltölteni a megfigyeléseiket (fényképeket). Először a kertre vonatkozó kérdőívet kellett a regisztrálóknak kitölteniük, majd a kertben megfigyelt pókokról készült fényképfelvételeket folytatólagosan tölthették fel a regisztrált kertjükhöz. Az ÖMKi csapata a beérkezett adatokat folyamatosan dolgozta fel, a pókokról készült fényképfelvételeket a csoport szakértői átnézték, a megfigyelt példányt azonosították és a gyűjtött adatokat adatbázisokban rögzítették. Az adatok kiértékelésének első fázisa mostanra a végéhez ért.

A projekt nagy népszerűségnek örvendett, így meglehetősen nagy mennyiségű adatot sikerült gyűjteni. Azok a regisztrált kertek (és hozzá tartozó felhasználók), melyeknél csak a kérdőív kitöltése történt meg, de további adatot nem szolgáltattak, kizárásra kerültek az összesítésekből. Így végezetül 214 adatküldő összesen 223 kertet regisztrált 184 különböző magyarországi lokációról (1. ábra). Ez alapján elmondhatjuk, hogy Magyarország majdnem minden tájegységéről szolgáltattak adatokat a projektben résztvevők, így országunk területe az adatgyűjtés szempontjából megfelelő mértékben lefedett. A regisztrált kertek átlagos telekmérete 1622 m² volt és 24,1 % volt a burkolt felület (ideértve az épületet, kocsibehajtót, murvát, műfüvet stb.) átlagos aránya.

A 223 kertből összesen 3330 darab fénykép került beküldésre. A képek alapos áttanulmányozása, osztályozása és ellenőrzése után egészen pontosan 2800 értékelhető adatot tudtunk kinyerni a feltöltött képmennyiségből. Ez azt jelenti, hogy 2800 esetben legalább család szinten azonosítani tudtuk a képen szereplő pókot. A beérkezett képmennyiség alapján, a regisztrált kertekből összesen 29 pókcsalád legalább 127 pókfaját sikerült faji szinten azonosítanunk. A kertekből kimutatott magas fajszám minden várakozásunkat felülmúlta. Így elmondható, hogy a magyarországi pókfauna (~800 faj) hozzávetőleg 16 %-a megtalálható a felmért kertekben. Ugyanakkor meg kell jegyezzük, hogy számos pókfaj faji szintű azonosítása nem lehetséges fénykép alapján. Ebből következik, hogy számos esetben, amikor csak nem (genus) vagy fajcsoport szintig tudtuk azonosítani a képen szereplő példányt, nem pusztán egy, hanem több fajról is szó lehet. Ezért összességében a jelen alkalmazott módszerrel kimutatott 127 faj valójában alábecsüli a magyarországi kertek fajgazdagságát, mely valószínűleg 150 faj fölé tehető. Külön-külön nézve a kertek fajgazdagsága igen változónak mondható, aminek a pontos megítélését a helyszínekről beérkező változó számú megfigyelés is jelentősen nehezítette. A legfajgazdagabbnak mondható kertből összesen egyidejűleg 43 faj volt kimutatható.

1. ábra: A Pók-Háló projektben regisztrált kertek földrajzi elhelyezkedése. A 223 darab pókos adatot szolgáltató kert 184 különböző lokációt fed le.

Összességében a kertekben a keresztespókfélék (Araneidae) domináltak: az összes megfigyelés 18,6 %-át ennek a családnak a képviselői tették ki (2. ábra). A keresztespókfélék után a farkaspókok (Lycosidae – 13,9 %), álkaszáspókok (Pholcidae – 11,9 %), zugpókok (Agelenidae – 11,1 %), törpepókok (Theridiidae – 11 %), karolópókok (Thomisidae – 6,4 %) és ugrópókok (Salticidae – 4,6 %) képviselői bizonyultak meghatározónak (2. ábra).

Az 1. táblázatban kilistáztuk a hazai kertekből kimutatott 10 leggyakoribb taxont (genus, fajpár vagy faj). Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a listán szereplő 10 taxon majdnem minden hazai kertben megtalálható. A leggyakoribbnak 7,1 %-os relatív gyakorisággal az Araneus nem (genus) bizonyult, azon belül is elsősorban az Araneus diadematus, azaz a koronás keresztespók dominált (1. táblázat, 3. ábra). A karcsú- és illó tölcsérpók fajpár jelenléte (közel 7 %-os relatív gyakorisággal) szintén kimutatható volt a kertek jelentős részéből. A két fajt fénykép alapján nagy biztonsággal nem lehet elkülöníteni, ugyanakkor ismerve az élőhelyválasztási preferenciáikat (a karcsú- inkább a bokrokon, míg az illó tölcsérpók a talajszinten készíti hálóját) azt mondhatjuk, hogy a beküldött találatok jelenős része elsősorban a karcsú tölcsérpókra (3. ábra) vonatkozhat.

2. ábra: A póknépesség családok szerinti megoszlása és az észlelések darabszáma

1. táblázat: A 10 leggyakoribb taxon a magyar kertekben

3. ábra: Koronás keresztespók (Araneus diadematus, balra) és karcsú tölcsérpók (Allagelena gracilens, jobbra) (képek: Albeker Dénes és Mezőfi László)

A dominanciasorrend harmadik helyén (5–5 %-os relatív gyakorisággal) megosztva szerepelnek a kis farkaspókok (Pardosa spp.) és a márványos álkaszáspók (1. táblázat). A Pardosa nembe (4. ábra) hazánkban közel 20 faj tartozik, ezek elkülönítése fénykép alapján nehézkes vagy egyáltalán nem lehetséges. Egyik leggyakoribb képviselőik a gyászfarkaspókok (Pardosa alacris és P. lugubris fajpár). Sokféle élőhelyen előfordulnak, példányaik elsősorban a talajszinten aktívan vadászva keresik zsákmányukat. A márványos álkaszáspók (4. ábra) hazánkban idegenhonos, mediterrán elterjedésű faj. Első példányai csupán 2005-ben kerültek elő Magyarországról, azóta a faj itthon is tartósan megtelepedett, és az enyhébb teleknek köszönhetően széleskörben elterjedtté vált. Európa-szerte északi irányban folytatja terjeszkedését. Az eredetileg félig-meddig barlanglakó életmódot folytató faj az emberi épületekben és közelükben kifejezetten jól érzi magát (ún. szinantróp faj), így leginkább ilyen környezetben található meg. Nagyobb méretű kusza hálójában általában fejjel lefelé ülve várja a betevő falatot.

4. ábra: Sárgafoltos gyászfarkaspók (Pardosa cf. alacris, balra) és márványos álkaszáspók (Holocnemus pluchei, jobbra) (képek: Almási Petra és Muzslay Péter)

A negyedik leggyakoribb fajnak az üvegházi törpepók bizonyult (~4,8 %-os relatív gyakorisággal, 1. táblázat, 5. ábra). A faj eredetileg Ázsia trópusi részein volt honos, ma már viszont kozmopolita fajnak számít, lévén, hogy Amerikától kezdve Új-Zélandon át a világ számos pontjára behurcolták és megtelepedett. A faj szintén kötődik az emberhez (illetve az épületekhez), természetes élőhelyen szinte alig lehet megtalálni. Először csak üvegházakban (innen a neve), illetve épületekben tudott áttelelni, de hazánkban már évek óta a szabadban is képes átvészelni a téli hónapokat. Jellemző rá, hogy a hím már azelőtt megközelíti a nőstényt, mielőtt az ivaréretté válna (5. ábra). A nőstény közelében maradva megvárja annak utolsó vedlését, hogy elsőként cserkészhesse be kiszemelt párját.

5. ábra: Üvegházi törpepók (Parasteatoda tepidariorum) szubadult nőstény (balra felül) adult hím (balra alul) párjával és réti farkaspók (Hogna radiata, jobbra) (képek: Vizinger Zsolt és Mezőfi László)

A gyakorisági rangsor ötödik helyezettje a réti farkaspók lett (~4,6 %-os relatív gyakorisággal, 1. táblázat, 5. ábra). A viszonylag nagyobb termetű farkaspókunk fénykép alapján is jól azonosítható. Elsősorban nyíltabb élőhelyeken fordul elő, és a talajszinten vagy az aljnövényzetben aktívan mozogva keresi a napi betevőjét. Csemetéi kiskorukban az anyjuk hátán utaznak (akár több tucatnyian), így a kis család házikertekben való feltűnése néha alaptalan riadalmat is szokott okozni. A réti farkaspók után a dominanciasorrendben közvetlenül a bokor- és háromszöges vitorláspók fajpár (6. ábra) következik hozzávetőleg 3,3 %-os relatív gyakorisággal. A két faj nem minden szögből különíthető el egymástól, így fénykép alapján sok esetben egyértelműen nem azonosíthatóak faji szinten. Nemcsak a megjelenésük, de életmódjuk is igen hasonló: vitorlahálóikat az aljnövényzetben, esetleg bokrokon vagy kisebb fákon készítik el. A hálóban fejjel lefelé ücsörögve várják zsákmányukat. Mindkét faj hasonlóan gyakorinak mondható, és egyaránt megtalálhatóak úgy az ember közelében, mint természetes élőhelyeken.

A hetedig leggyakoribb taxon (~2,9 %-os relatív gyakorisággal, 1. táblázat, 7. ábra) a faggyúpókoké (Steatoda spp.) volt. Ezek a szabálytalan hálót készítő, emberhez kifejezetten kötődő szinantróp fajok (elsősorban a háromszöges-, kétpettyes- és a nagy faggyúpók) képviselői hazánkban majdnem minden épületben megtalálhatók. Angolul „hamis özvegyeknek” is szokták nevezni ezeket, utalva a fekete özvegyekkel való közvetlen rokonságukra és azokhoz való hasonlatosságukra. Ennek ellenére a faggyúpókok (7. ábra) az emberre nézve teljesen veszélytelenek, míg jelenlétük otthonainkban teljesen természetesnek mondható.

6. ábra: Bokor-vitorláspók (Frontinellina frutetorum, balra) és háromszöges vitorláspók (Linyphia triangularis, jobbra) (képek: Vizinger Zsolt és Sebe Krisztina)

7. ábra: Háromszöges faggyúpók (Steatoda triangulosa, balra) és kétpettyes faggyúpók (Steatoda bipunctata, jobbra) (képek: Tóth Ágnes és Bombay Bálint)

A gyakorisági rangsor nyolcadik helye (szintén ~2,9-2,9 %-os relatív gyakorisággal, 1. táblázat) újfent megosztva került odaítélésre a darázspók és a csodáspók számára. A darázspók (8. ábra) a keresztespókok közé tartozó impozáns, fekete-fehér-sárga sávozottsággal rendelkező, az aljnövényzetben nagy kerekhálót készítő fajunk. Jellemzően a meleg, humid és nyitott élőhelyeket preferálja és az elmúlt években Európában a klímaváltozással összefüggésben a faj északi irányú fokozottabb terjedése volt megfigyelhető. A csodáspók (8. ábra) ezzel szemben a csodáspókok családjába tartozik, zsákmányejtés céljából hálót nem készít, ugyanakkor jellemzően szintén az aljnövényzetben vadászik. A faj a nyílt, nedvesebb/üdébb élőhelyeket preferálja. Megjelenése és mintázata igen változatos, a faj Európa-szerte széleskörben elterjedt.

8. ábra: Darázspók (Argiope bruennichi, balra) és csodáspók (Pisaura mirabilis, jobbra) (képek: Karl Ágnes és Almási Petra)

A fent említett 10 leggyakoribb taxon mellett a hazai kertekből kifejezetten ritka és érdekesnek mondható fajok is előkerültek. Ilyen ritkább és említésre méltó faj például a hűsölő keresztespók (Araneus alsine), mely kifejezetten vizes élőhelyek közelében (pl. lápréteken) szokott előfordulni, vagy a tölgylevél-karolópók (Diaea livens), mely elsősorban a tölgyesekhez kötődik (9. ábra).

9. ábra: Hűsölő keresztespók (Araneus alsine, balra) és tölgylevél-karolópók (Diaea livens, jobbra) (képek: Buslig Johanna és Kiss Tünde)

Ugyancsak örömteli, hogy a projektben regisztrált kertekben több esetben megfigyelésre kerültek természetvédelmi oltalom alatt álló (védett) fajok is: 20 alkalommal figyelték meg a pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) és három alkalommal a szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis, 10. ábra) példányait. Mindkét faj a farkaspókfélék közé tartozik és tárnalakó életmódot folytat. Utóbbi faj megjelenésében és méretében kétségtelenül az egyik leglátványosabb hazai pókfajunk (10. ábra). Előbbi faj többféle élőhelytípuson is előfordul, sokszor akár zavart élőhelyeken is, míg utóbbi előfordulása szinte csak a szikes élőhelytípusokra korlátozódik. Két alkalommal sikerült megfigyelni továbbá az ugyancsak védett sárgafejű bikapók (Eresus moravicus) példányait is (10. ábra). A sárgafejű bikapók hímjei kifejezetten látványos megjelenésűek, katicabogárra emlékeztető mintázattal. Életük legnagyobb részét közvetlen a talajfelszínen, növénytövek alá készített tárnájukban töltik, azonban a kifejlett hímek a párkeresés időszakában elhagyják otthonukat, hogy párt találjanak maguknak. A faj jellemzően sziklagyepekhez kötődik. A ritka és védett fajok házikertekben történő előfordulása rámutat arra a tényre, hogy a kertek milyen fontos élőhelyfoltokként szolgálhatnak az adott esetben szűktűrésű, illetve veszélyeztetett fajok számára is.

10. ábra: Szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis, balra) és sárgafejű bikapók (Eresus moravicus, jobbra) (képek: Gyalai Ingrid és Mucsi Éva)

A kezdeti hipotézisünk az volt, hogy minden olyan emberi beavatkozás, illetve kertművelési szokás, mely a kertben előforduló növények fajszámát és a kert szerkezeti sokféleségét csökkenti, végezetül negatív hatással lesz az ott kialakuló ízeltlábú közösségek, így a pókegyüttesek szerkezeti összetételére és biológiai sokféleségére is. Ezért a kertregisztráció során több, a kerttel és kertművelési szokásokkal kapcsolatos kérdésre is válaszolniuk kellett az adatszolgáltatóknak. Jelenleg a kertekre vonatkozó különféle tulajdonságok és az ott kialakuló pókközösségek összetétele közötti összefüggések elemzése folyamatban van. A nagy mennyiségű beérkezett adat miatt a téma kifejezetten izgalmas, és lehetővé teszi a kertművelési szokások pókközösségekre gyakorolt hatásának többféle szempontból történő komplex értékelését. A projekt előzetes eredményeiről várhatóan beszámolunk a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont által szervezett, 2024. január 18-19. között megrendezett, kifejezetten citizen science projektekkel kapcsolatos konferencián. Habár a teljes gyűjtött adatkészlet részletes kielemzéséhez még több hétnyi munkára van szükség, előzetesen elmondhatjuk, hogy a kémiai növényvédő szerek (peszticidek) használatának (ideértve a gyomirtókat, rovarölőket és gombaölőket is) gyakorisága alapján a kert „természetességi foka” nagyvonalakban jól felmérhető. A regisztrált kerteket három, hozzávetőleg azonos méretű csoportba tudtuk sorolni: peszticideket nem használókra (97 kert, 1165 megfigyelés); valamilyen peszticidet évente egyszer kijuttatókra (62 kert, 862 megfigyelés); és peszticideket évente többször kijuttatókra (64 kert, 773 megfigyelés). A kezdeti hipotézisünknek megfelelően a peszticidhasználat befolyásolta a kertek póknépességének szerkezeti összetételét és biológiai sokféleségét is (11. ábra).

11. ábra: A peszticidhasználat hatása a kertekben kialakuló pókközösségek összetételére. Az ábra a 10 leggyakoribb pókcsalád egymáshoz viszonyított arányát mutatja azokban a kertekben, ahol peszticideket nem használnak (belső kör); évente egy alkalommal használnak (középső kör); évente több alkalommal használnak (külső kör).

Az 11. ábrán jól látszik, hogy a három, a peszticidhasználat gyakorisága szerint kialakított kertcsoport póknépességének szerkezete eltér: az egyes családok más-más arányban képviselik magukat a kertek póknépességében. Alapvetően a családok közötti dominanciasorrend felborulását még nem feltétlenül kell negatív hatásként értékelni, azonban az ábrán is jól látszik, hogy a peszticidhasználat (egyszeri vagy többszöri) a pókfajok számának csökkenését eredményezi a peszticideket nem használó kertekhez képest, azaz negatív hatással van a kertek biodiverzitására nézve. A pókok mellett feltételezhetően más ízeltlábúcsoportok vizsgálata esetén is hasonló eredményt kaptunk volna, azaz fontos kiemeljük, hogy a szóban forgó kertészkedési praktikák más életközösségekre is hasonlóan negatív hatást fejthetnek ki.

Összességében véve a peszticideket évente egyszer vagy többször kijuttatók csoportja között a megfigyelt pókok fajszámában nincs akkora különbség (79 és 88 faj), ugyanakkor a pókcsaládok egymáshoz viszonyított, a pókközösségen belüli arányaiban már annál inkább (11. ábra). Meg kell jegyezzük azonban, hogy a peszticidhasználat sokszor egyéb más kertrendezési gyakorlattal is párosul: például akik „katonás rendet” igyekeznek tartani a kertjükben, azok jellemzően jobban hajlanak arra, hogy peszticideket is kijuttassanak. Alapvetően az aljnövényzet, illetve a fű rendszeres kaszálása is kedvezőtlenül hathat a kert póknépességének összetételére és a biodiverzitásra nézve. Ugyanakkor az egyes tényezők hatásait (mint mondjuk a fűnyírás vagy a peszticidhasználat gyakorisága) nehezen lehet elválasztani egymástól. A továbbiakban az adatok részletesebb elemzése során azonban a lehetőségeinkhez mérten az egyes tényezők hatásait megpróbáljuk szétválasztani és külön értékelni.

Ehhez első lépésként minden olyan kert esetén, ahol a beérkezett értékelhető megfigyelések száma elérte a 10-et, meghatároztuk a pók-fajszámot. Ezután statisztikai modellek segítségével kiszámítottuk az egyes kertekre jellemző relatív (pók)fajszámot (azaz relatív fajgazdagságot), mely érték korrigálva van a kertenként érkezett értékelhető megfigyelések számával. Ez az absztrakt érték tulajdonképpen a kertek fajgazdagságáról ad információt: minél nagyobb az érték, a kert annál gazdagabb pókfajokban, függetlenül a kertből beérkezett megfigyelések számától. Ezután megnéztük, hogy ez a számított fajgazdagsági érték hogyan alakul a kertekben található növényfajok számának és a burkolattal rendelkező felület arányának függvényében. Előzetesen arra számítottunk, hogy a több növényfajjal rendelkező kertekben a gazdagabb élettér több pókfaj számára biztosíthat életteret. Azonban a pókok relatív fajgazdagsága és a kertben található növényfajok/fajták száma között semmiféle összefüggést nem találtunk (12. ábra). 

12. ábra: A pókok relatív fajgazdagsága függetlenül alakul a kertben található növényfajok/fajták számától, közöttük nincs kimutatható lineáris kapcsolat. A szaggatott piros vonal a lineáris összefüggés hiányát jelzi.

A fenti összefüggés hiánya egyfelől azzal magyarázható, hogy a pókok csak nagyon lazán kötődnek az egyes növényfajokhoz, lévén ragadozók. Az ugyanolyan életformájú és felépítésű növényfajok számának növekedésével az élőhely szerkezete gyakorlatilag nem, vagy nagyon kevéssé változik. Így a növényfajok száma nem ad megfelelően jó becslést az élőhely szerkezetére vonatkozóan. Másfelől a kertregisztráció során a kerttulajdonosok csak hozzávetőlegesen becsülték meg a kertben található növényfajok számát, illetve nagyon sokan 50, 100, 150 és 200 értéket adtak meg fajszámnak (12. ábra). 

A burkolattal rendelkező felület arányára vonatkozóan azonban egy fokkal jobb becslést adtak a kerttulajdonosok. Összevetve ezen értékeket a kertek relatív fajgazdagságával, azt találtuk, hogy a fajgazdagság és a burkolattal rendelkező felület aránya között egy marginálisan szignifikáns negatív kapcsolat van (13. ábra). Ez lényegében azt jelenti, hogy a burkolt felület növekedésével valamelyest csökken a kertek fajgazdagsága. Nyilvánvalóan minél nagyobb területet foglalnak el a kertben az épületek, burkolt teraszok, járdák, stb., annál kevesebb élettér marad az élőlények számára, annál egysíkúbb lesz a kert póknépessége is. Általánosságban véve az élettér nagyságának növekedésével annak szerkezeti sokfélesége is növekedni szokott, mely így annál inkább kedvez a biológiai sokféleségnek. Előzetesen arra számítottunk, hogy a burkolattal rendelkező felület arányának növekedésével csökkenni fog a pókok fajszáma, és előzetes elemzéseink igazolni látszanak ezen hipotézisünket. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy minél nagyobb felületet építünk be és burkolunk le a kertünkben, annál inkább rontjuk a kert mint élőhely minőségét és csökkentjük annak szerkezeti sokféleségét is. Ennek következtében jóval szegényesebb lesz a kert faunája. Ha kedvezni szeretnénk a kertben kialakuló természetes közösségeknek, akkor hagyjunk minél nagyobb és változatosabb szerkezetű természetes vagy féltermészetes felületet. 

13. ábra: A pókok relatív fajgazdagságát negatívan befolyásolja a burkolattal rendelkező felület arányának növekedése a kertben. A piros egyenes jelzi a lineáris összefüggést a két változó között.

Köszönjük minden önkéntes kutatónknak, hogy felvételeivel és kertadataival hozzájárult a kutatás megvalósításához! 

A kertek tulajdonságaira vonatkozó kérdőívünk összeállításánál Varga-Szilay Zsófia és csapata által, a magyarországi kertészkedési szokásokat vizsgáló kutatásuk (https://vargaszilay.hu/hu/2024/01/08/kerteszkedes-magyarorszagon/) szolgált inspirációként.

Dr. Mezőfi László és az ÖMKi csapata