Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

vadkár, vadriasztó   2021. október 27. Növényvédelem

Vadak elleni védekezés

2021. évi 20. növényvédelmi felhívás öko szántóföldi növénytermesztőknek

A mezőgazdaságban történő munkák alapvető jellegzetessége, hogy az élő természettel szoros közelségben végezzük mindennapi teendőinket. A szoros közelségbe nyilvánvalóan beletartozik az is, hogy az általunk termesztett növénykultúrák más állatoknak is táplálékul, a termőföldjeink pedig élőhelyként szolgálnak. A vadállatok, apró és nagyvadak komoly gazdasági károkat is okozhatnak, amely ellen valamilyen szinten cselekednünk is kell.

A termesztők jókora hányada sokkal szívesebben gazdálkodna olyan körülmények között, ahol vadállatok és vadkár egyáltalán nincsenek. Úgy vélik, hogy nekik nincs szükségük a vadállatok jelenlétére, legfeljebb ünnepi alkalmak során a tányéron, nem igazán gondolnak bele abba, hogy a művelt területeket az ember vette el a történelem során a vadállatoktól.  

Tény és való ugyanakkor, hogy a különböző vadállatok adott élethelyzetekben a szántóföldeken, gyümölcsökben, de az erdészetekben is számottevő károkat okozhatnak. Ezek megelőzése, mérséklése mind a terület, azaz a szántóföld tulajdonosa, mind pedig a helyileg illetékes vadásztársaság közös érdeke és egyúttal „de jure” kötelessége is. Az nyilvánvaló, hogy a vadállatoknak is – mint bármely élőlénynek e földön – táplálkozniuk kell, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a tevékenységet hol, milyen körülmények között végzik.

A hazai szarvasfélék előszeretettel fogyasztják pl. a különböző fák rügyeit, fiatal hajtásait, amellyel tetemes mértékű „rágáskárt” okozhatnak. Ez csak akkor tud gondot okozni, ha fiatal, még csemete korban levő fák állományaiban, erdősítésekben teszik ezt meg. Tíz – tizenöt rügy elvesztése egy fiatal fát el is pusztíthat, míg egy idősebb fa esetében a kár gyakorlatilag ki sem mutatható. A gyümölcsösökben egy kissé más a helyzet. Itt az idősebb fák körberágása és felkopaszítása a gazda szándékával ellentétben magasabbra szorítja a korona aktív, termést adó felületét, így a termés betakarítása is nehezebb lesz. 

Szarvas okozta hántás fiatal nyár erdősítésben

Szarvas rágáskár fiatal csertölgyön

Hasonló a helyzet a szántóföldeken is. Ha a rőtvad, vagy a vaddisznó zavartalanul tud táplálkozni egy olyan táblán, ahol egyébként jó termés lenne elvárható, akkor ott bizony komoly kártétel lesz. Ha direkt erre a célra beültetett vadföldeken táplálkoznak, ahol az alacsony termés miatt még a kombájnt sem érdemes beállítani a táblába, akkor ott érdemi kárról nem igazán beszélhetünk. De a vadföldeken a művelési költségek leszorítása érdekében gyakorlatilag a vetésen kívül más művelet nem történik, így fennáll a veszélye annak, hogy az ilyen táblák súlyosan gyomfertőzött gócokká válnak. 

A vadkár megelőzése, a vadak valamilyen szintű távoltartása az értékes szántóföldi területektől elemi érdeke a termesztőnek, bár egy biogazdaságban alapvetően más a „védekezési küszöbérték”, mint pl. egy konvencionális termelő esetében, ahol ez általában nulla. 

Enyhébb vaddisznó kártétel



Súlyos vaddisznó kártétel kukoricában


Védekezési lehetőségek 

A vadak okozta kártétel ellen gyakorlatilag ugyanazokkal a módszerekkel védekezhet a konvencionális és a biotermesztést folytató gazda is. Az, hogy melyik módszer lehet eredményes egy adott károsító ellen, azt ugyanakkor a helyi körülmények (vadállomány mérete, tradicionális vonulási útvonalak, nappali búvóhelyek mennyisége, elhelyezkedése) erősen befolyásolhatják.

Riasztás 

A vadon élő állatok döntő hányada nem igazán kedveli az ember társaságát, így az olyan helyeket igyekszik elkerülni, ahol az emberek az ingerküszöbüket meghaladó mértékben vannak jelen. Sok esetben már akkor is elkerülik az adott területet, ha az emberi jelenlét, vagy más okok miatt túl sokszor kell ébernek lenniük, nem tudnak nyugodtan táplálkozni, pihenni. Hatásos a zavarás a szárnyasvadak ellen is. A varjak, fácánok szívesen szedik fel az elvetett kukoricát, napraforgót, de nem igazán szeretik ezt a cselekedetüket úgy művelni, hogy közben 10 percenként fel kell szállniuk, el kell bújniuk valamilyen ok miatt. Okot pedig elég könnyű szolgáltatni a számukra. Hatásos lehet madarak ellen korlátozott ideig a különböző, sokszor változatos hangokat kiadó „műsasok” kihelyezése. Szintén igen hatásos, ha időnként kutyával járja a gazda a határt. A madarak ösztönösen menekülnek a földön előnyben levő szőrmés ragadozók közelségétől. Ezek a módszerek még védett fajok esetén is engedélyezettek.  

Szintén a riasztás egyik módja, ha hirtelen erős hangot kiadó eszközt, pl. karbidágyút alkalmazunk. Ugyanígy hatásos az emberi fül számára nem érzékelhető ultrahangos vadriasztó készülékek alkalmazása is. Bár ezeket egy idő után mind a szárnyas, mind a szőrmés állatok megszokják, de hetekig tud azért hatásos lenni. Ugyanerre a célra szolgál az is, ha időnként a vadászok tevékenykednek a védendő földterület, kultúra közelében. E célból is célszerű jó kapcsolatokat ápolni a helyileg illetékes vadásztársasággal. A vadkár elhárító vadászatok végrehajtása kizárólag vadászatra jogosult személyekkel hajtható végre és ennek megszervezése, biztonságos kivitelezése speciális szakértelmet kíván. Különösen igaz ez a települések belterületein megjelenő vaddisznó állományra. 

Fizikai elzárás 

A nagy terméssel kecsegtető, nagy értéket képviselő állományok védelmét célszerű és hatékony lehet valamilyen mechanikai, vagy elektromos rendszer segítségével úgy izolálni (akár ideiglenesen is) a környezettől, hogy oda a szárnyasvad kivételével más vad ne jusson be.  Ez a módszer kétséget kizáróan sikeres, bár esetenként nagyon drága (stabil vadkerítés), vagy pedig folyamatos odafigyelést, karbantartást igényel (villanypásztor).  

A vadak ellen védelmet nyújtó kerítés, vagy villanypásztor megépítésénél, kihelyezésénél célszerű gondosan mérlegelni, hogy mit, hová szeretnénk elhelyezni. Mivel szántóföldi kultúrák esetében egy-két kivételtől eltekintve a stabil vadkerítés a költségessége miatt nem jön számításba, a villanypásztor alkalmazása lehet olyan megoldás, amely jól elhelyezve és folyamatosan karbantartva hatékonyan távol tarthatja a területen élő rőtvad, vaddisznó és szőrmés ragadozó állomány jelentős hányadát. 

Fontos, hogy a villanypásztor kihelyezésénél a területet előtte tisztítsuk ki annyira, hogy semmiféle ág, növényi hajtás ne legyen a huzalok közelében, a huzalok alatt. Esős időben ez villámgyorsan lecsapolhatja a vadak elriasztására szolgáló áramot. Ugyan ezen okból gondoljunk arra is, hogy a szél időnként átformálhatja a környezetet, főleg erdősebb részeken egy nagyobb zivatar után. Egy, a hálózatra hullott nedves ág ugyanúgy elviheti az elektromosságot. Fontos a villanypásztor vonalának folyamatos figyelése, a hibák mielőbbi elhárítása és szükség esetén a növekvő növényzet ismételt levágása. 

A villanypásztor használata során azért számítani kell arra, hogy egyes esetekben hatástalan lesz. Ha egy nagytestű vad (vaddisznó, szarvas) esetleg csapatban megriadva rohan neki a villanypásztornak, akkor az nem lesz képes visszatartani őket. Igaz ugyan, hogy azok a menekülő állatok valószínűleg el is fogják hagyni a védendő területet, hiszen nem táplálkozni jöttek, hanem valami elől éppen menekülnek. Ezért is fontos a villanypásztor teljes vonalának rendszeres karbantartása. 

Vannak olyan vadak is, amelyek ügyesen ki tudják cselezni a nem körültekintően, spórolás okán nem kellő mennyiségű huzallal szerelt villanypásztort. Az őz, illetve a róka is képes arra, hogy óvatosan átbújjon úgy a nem kellően sűrűn elhelyezett huzalok között, hogy ha véletlenül hozzá is ér egy-egy huzalhoz, azt csak nagyon szőrös, ezáltal jól szigetelt testrészével tegye. Mivel 1-2 őz nem igazán tud milliós károkat okozni (kivéve pl. egy díszfa iskolában), így ez a probléma nem lehet veszélyes a komolyabb szántóföldi kultúrák védelme során. 

Vad okozta kártétel napraforgóban

Riasztó készítmények alkalmazása 

A szőrmés vadak (őz, szarvas, vaddisznó) elleni védekezés talán legolcsóbb módja a különböző vadriasztó készítmények alkalmazása. Ezek hatása vagy valamilyen kellemetlen, a vadak által szokatlan szaghatáson alapul, vagy pedig olyan ízű, konzisztenciájú anyag, amely rágás, illetve hántás esetén kellemetlen a vad számára. Ezek közül biotermesztésben jelenleg több készítmény is használható., pl. a Biosol vadriasztó és vadkár csökkentő készítmény. Ennek káliszappan a hatóanyaga és 1%-os koncentrációban kell a megvédendő növényi felületre kipermetezni. A Cervacol® extra egy kenhető paszta, amely a lombhullató és tűlevelű fák védelmére szolgál a lombhullás után a nyugalmi időszakban az őz és a szarvas rágás ellen. A kvarchomok és természetes szilikát ásvány alapú pasztát kell a vesszőkre, gallyakra kijuttatni. Hasonló a Wam Extra Rosarot paszta. A Forester vadriasztó marhafaggyú alapú, a rügyfakadás után fás kultúrákban (alma, szőlő), illetve szántóföldi kultúrákban is három leveles kortól használható.  

Szintén vadriasztó hatású és még engedély sem kell a különböző állati, esetleg emberi szagot hordozó anyagok alkalmazásához. Legfeljebb némi kreativitás. A kutyaszőr pl. kellően erős taszító hatással bír szinte valamennyi négylábú vadállatra. Kellő mennyiségben való alkalmazásához viszont jó eséllyel egy kutyakozmetikus ismerősre is szükség lehet. Fodrászunk is sokat segíthet, ha az összesöpört hajat nekünk adja. Ezt egyszerű tüllbe vagy gézbe zacskózva és a kerítésre aggatva elérhetjük a kívánt riasztó hatást: az emberi haj legalább olyan taszító, mint a kutyaszőr. Ugyanakkor egyáltalán nem támogatandó a különböző szintetikus anyagok (oldószerek, petróleum stb.) alkalmazása általuk átitatott rongyok kihelyezésével, vagy ami még ennél is rosszabb, talajra kijuttatásával. Ez színtiszta környezetszennyezés, természetkárosítás, amelynek megítélése már a Btk. alá tartozik. Biogazdálkodóként ne ezt az utat kövessük! 

Borítókép: Balról ennivaló, jobbról búvóhely

Fotók forrása: ÖMKi

Az összes eddig megjelent felhívás itt érhető el.
 

Kapcsolódó tartalmak és további cikkek ebben a kategóriában

2021. április 7.

Növényvédelem
Ellenálló biokertek: monília megelőzése, puszpángmoly elleni védekezés, vadkárok csökkentése

2021. évi 7. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek

Részletek
2021. október 27.

Növényvédelem
Felkészülés a télre: lemosó permetezés, dísznövények tárolása, vadkár elleni védelem

2021. évi 23. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek

Részletek
2022. október 19.

Növényvédelem
Késő őszi növényvédelem a biokertben

2022. évi 22. növényvédelmi felhívás ökológiai kertészkedőknek

Részletek

Kapcsolódó és további elemek a Shopban

Kiadvány
ÖMKi szántóföldi on-farm kutatások - Búza 2020

Az alábbi kiadványt nem lehet nyomtatott formában megrendelni. Az online verzió ingyenesen letölthető a jobboldali, információs sávban lévő linkre kattintva.

Részletek

Kiadvány
Szója fajta- és termesztés-technológiai tesztek ökológiai gazdaságokban - 2017

Az alábbi kiadványt nem lehet nyomtatott formában megrendelni. Az online verzió ingyenesen letölthető a jobboldali, információs sávban lévő linkre kattintva.

A világ szójatermesztése 2017-ben már meghaladta a 330 millió tonnát, ami az előző évekhez hasonlóan mintegy 10-12 %-os éves növekedést jelent. A szója iránti világpiaci kereslet gyorsabban nő, mint a kukorica, búza vagy a rizs esetében, aminek legfőbb oka a hús (állati fehérje) és ezáltal a szója alapú takarmányok iránti kereslet növekedése a sertés, baromfi, tenyésztett hal és tejelő tehén ágazatokban.

Részletek

Kiadvány
Zöldtrágyázás a szántóföldön és a zöldségtermesztésben

Az alábbi kiadványt nem lehet nyomtatott formában megrendelni. Az online verzió ingyenesen letölthető a jobboldali, információs sávban lévő linkre kattintva.

Részletek

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen