Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

LIVESEED ÉVES TALÁLKOZÓ – AZ ÖKOLÓGIAI VETŐMAG FONTOSSÁGA

Az ÖMKi egyik feladata a növényfajták on-farm vizsgálati módszereinek szervezeti és működési elemzése, javaslatok kidolgozása a költséghatékony, kevés infrastruktúrával is megvalósítható ökológiai fajtatesztekre

Két hete Żelechów-ban (Lengyelország) voltunk a LIVESEED H2020-as projekt éves találkozóján. A négyéves Európai Uniós projekt, melynek most éppen a felénél tartunk, célja, hogy elősegítse az ökológiai vetőmaghasználatot és növénynemesítést és ezzel fokozza az ökológiai mezőgazdaság teljesítőképességét és fenntarthatóságát. A találkozón a részt vevő partnerek beszámoltak az eddigi eredményekről, melyek közül kiemelkedően sikeresek a szakpolitikához kapcsolódó tevékenységek. Az ÖMKi egyik feladata a növényfajták on-farm vizsgálati módszereinek szervezeti és működési elemzése, javaslatok kidolgozása a költséghatékony, kevés infrastruktúrával is megvalósítható ökológiai fajtatesztekre. Ehhez Kovács Tina kolléganőnk, Tove Mariegaard Pedersen (SEGES) dán konzorciumi partnerrel együttműködésben egy feltáró interjúsorozatot készített, melybe 15 ország számos on-farm fajtatesztet folytató szervezetét vonták be. Az elemzést május végén publikáljuk az Európai Bizottság felé, az eredmények alapján pedig elkezdődhet a projektben a javaslatok kidolgozása.

Fontos, hogy a kutatás eredményei közérthetően minél több gazdálkodóhoz eljussanak, ezért egy-egy konrét témára fókuszálva “Gyakorlati Összefoglalókat” (Practice Abstract) készítünk. Ennek koordinációja az ÖMKi feladata és a találkozón komoly előrelépést tettünk ezen a téren is, a résztvevő projektpartnerek bevonásával több mint 70 összefoglaló témát gyűjtöttünk össze. A  következő  egy évben az elkészült összefoglalókat a a projekt honlapján, az EIP Agri  és az Organic Farmknowledge platfromon is szabadon hozzáférhetővé tesszük.

A találkozó záróeseménye egy terepi szemle volt, ahol a lengyel partnerek (IUNG-Talajtudományi és Növénytermesztési Intézet) 25 éve működő összehasonlító (ökológiai-átállási-konvencionális) búzafajta kísérleti területeit mutatták be.

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen