Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

Élet a sorközökben – Szőlészeti Szakmai Nap Egerben

„A sorköztakaró növényzet telepítésének hatásai az ültetvényre” címmel rendezett Szőlészeti Szakmai Napot az ÖMKi Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kísérleti Szőlőültetvények és Borászat birtokán. A rendezvényre a LIFE VineAdapt projekt keretében került sor, ahol az ÖMKi kutatói és vendégelőadók osztották meg az ültetvények sorköztakarásával kapcsolatos tapasztalataikat.

Tóth Ferenc, a Kutatóintézet Kertészeti Csoportjának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Miglécz Tamás kutató mutatta be a LIFE VineAdapt projekt céljait és az eddigi tapasztalatait. A klímaváltozáshoz alkalmazkodó, a fenntartható szőlőművelés támogatását célzó projekt keretében az ÖMKi munkatársai olyan nagy léptékű, nemzetközi partnerek bevonásával megvalósuló vizsgálatot folytatnak, amely során honos fajokból álló növényzetet telepítenek a szőlősorközökbe és monitorozzák annak kedvező hatásait például az eróziós folyamatokkal (csökkent mértékű talajlemosódás), a humuszképződéssel (a talaj szervesanyag-tartalmának növekedése), a talajszerkezettel (megnövekedett vízvisszatartó képesség) vagy a talajélettel kapcsolatban (tápanyag-ellátottság, megnövekedett biológiai aktivitás).

IMG_20230428_102351

Az előadás során a résztvevők megtudhatták, hogy a projekt során milyen fajösszetételű magkeverékeket vetettek el a különböző, a vizsgálatban résztvevő szőlőültetvények sorközeibe, és Miglécz Tamás röviden beszámolt arról is, hogy a vetett növényfajokból melyek voltak azok, amik sikeresen kikeltek és hosszútávon önfenntartó populációt tudtak kialakítani a sorközökben, illetve, hogy mely fajösszetételű magkeverék/sorköztakaró növényzet bizonyult ellenállóbbnak a 2022-ben tapasztalt szárazsággal szemben.

A résztvevők Mezőfi László kutató előadását is érdeklődve hallgatták, aki a különböző fajösszetételű sorköztakaró aljnövényzet a szőlőültetvényekben kialakuló hasznos ízeltlábú együttesek minőségi és mennyiségi összetételére gyakorolt hatásairól beszélt. Az ÖMKi kutatója bemutatta, hogy a LIFE VineAdapt projekt előzetes eredményei alapján a szőlőültetvényekben alkalmazott, vetett sorköztakaró aljnövényzet képes megnövelni az ültetvényben a hasznos ízeltlábú szervezetek különböző csoportjainak egyedszámát.

Ezt követően „A sorköztakarás hatása a talaj nedvességtartalmára” című előadásában Donkó Ádám rámutatott, hogy a megfelelő fajösszetételű, vetett sorköztakaró növényzet a talaj nedvességtartalmát sokkal kisebb mértékben csökkenti, mint ha tisztán csak pázsitfűfélékkel vetnénk be a szőlőültetvények sorközeit.

ÖMKi hírek fejléce (15)

Az esemény vendégelőadója, Báder László, a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék munkatársa előadásában arról beszélt, hogy hő- illetve vízgazdálkodási szempontból kardinális jelentőségű a szabad talajfelületek (mint például sorközök) növényborításának megtartása, mert a csupasz talajfelszín egyrészről túlságosan felmelegszik a nyári napok során, másrészről a lehulló csapadékot hosszútávon nem képes megtartani, a csapadékvíz jelentős része ilyenformán nem hasznosul. A szakértő a bemutatott hőkamerás felvételekkel érzékletesen szemléltette, hogy milyen hőmérsékletkülönbségek tapasztalhatók a fedetlen és a növényborítással rendelkező sorközök között.

Az esemény utolsó előadásában „A sorköztakarás hatása a szőlő növényre – növényorvosi vizsgálatok tapasztalatai” címmel Miglécz Tamás és Mezőfi László beszámoltak arról, hogy bár a sorközvetés aszályos években bizonyos mértékű vízkonkurenciát jelenthet a szőlő számára, és kisebb csökkenést eredményezhet a termésmennyiségben, a termés beltartalmi paramétereire feltehetőleg nincsen hatással. Továbbá arról beszéltek, hogy az általuk tesztelt, és a sörközökben rendesen megtelepedett vetett sorköztakaró növényzet nem növelte a szőlő főbb kórokozóinak megjelenési valószínűségét, sem pedig a szőlő gyakoribb kártevőinek egyedszámát vagy kártételének mértékét.

IMG_20230428_135901

A szakmai előadásokat követően a résztvevők ellátogattak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szőlőbirtokán található projekt területre. Szoboszlay Zoltán, a szőlőbirtok szőlésze a helyszínen körbevezette az érdeklődőket, és bemutatta a különböző magkeverékekkel bevetett szőlő sorközökben az aljnövényzet jelenlegi állapotát. A szakember örömmel válaszolt az érdeklődők kérdéseire, és megosztotta a sorközvetéssel kapcsolatos eddigi tapasztalatait.

Kapcsolódó tartalmak és további cikkek ebben a kategóriában

2022. február 22.

Hír
Kutatásainkról közérthetően

Virágzó sorközök szőlőben és gyümölcsösben

Részletek
2024. január 9.

Hír
Pillants bele Európa szemet gyönyörködtető szőlőültetvényeibe!

Letölthető a LIFE VineAdapt projekt 2024-es naptárja

Részletek
2020. augusztus 24.

Média
Ökológiai gazdálkodás a gyakorlatban

II. rész: Ökológiai szőlőtermesztésre áll át Somló-hegy

Részletek

Kapcsolódó és további elemek a Shopban

Magkeverék
ÖMKi Élő Sorköz vetőmagkeverék

Egységár: 5 799 Ft + ÁFA/kg

Részletek

Kiadvány
Talajápolás a szőlőben – fókuszban a fajgazdag sorköztakarás

Európa neves történelmi borvidékei páratlan természeti értékeket hordoznak. Növény- és állatviláguk gazdagsága, kialakításuk kultúrtörténeti sajátosságai, önmagában is jelentős értéket képvisel (Page & Goldammer 2004, Illyés & Bölöni 2007). 

Részletek

Kiadvány
Sorköztakaró aljnövényzet létesítése virágzó évelőkből

Az alábbi kiadványt nem lehet nyomtatott formában megrendelni. Az online verzió ingyenesen letölthető a jobboldali, információs sávban lévő linkre kattintva.

Részletek

Támogatók

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen