Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

Diversifood

Az ÖMKi is részt vesz a nyertes Horizon 2020 pályázatban

Bővebben...Az ÖMKi is tagja annak a nemzetközi konzorciumnak, mely DIVERSIFOOD néven nyert az EU-s SFS-07a-2014 Hagyományos fajták és fajok a mezőgazdasági sokféleség érdekében és az élelmiszer-lánc számára (Traditional resources for agricultural diversity and the food chain) című pályázati kiírásban. A kutatási projekt célja a hagyományos fajták, tájfajták, illetve régi fajok új fajtáinak jobb megismerése, gyakorlati alkalmazásuk elősegítése, közismertségük fokozása.

A 12 országból érkező 21 konzorcium-partnert a francia INRA kutatóközpont koordinálja. A projekt teljes időtartama 4 év. Az ÖMKi alakorral és tönkével végzett on-farm kísérletekkel vesz részt a kutatásban, valamint vizsgáljuk a hazai fogyasztói preferenciákat az előbbiek mellett a tájfajta paradicsomoknál is. Feladatvezetőként koordináljuk továbbá az agro-biológiai sokféleség európai szabályozásához adandó szakpolitikai javaslatok kidolgozását, melyhez várhatóan 2019-ben konferenciát is szervezünk Budapesten. A fent említetteken kívül a projekt a következő fajokat is vizsgálja: zab, kukorica, csicseriborsó, bab, hajdina, brokkoli, répaféleségek, hagymák, gesztenye. 

Nemzetközi műhelymunka a növényi agro-biodiverzitás szabályozásáról Budapesten

Bővebben...Nemzetközi szakmai napot szerveztünk a növényi agro-biodiverzitás témakörében 2016. június 7-én,Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban. A szakmai nap a Diversifood projekt (Horizont 2020) keretében az Arche Noah (Ausztria), a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és az ÖMKi együttműködésében valósult meg. A rendezvényen hat ország szakmai szervezeteinek képviselői voltak jelen: Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország. A meghívottak elsősorban a célországok hatóságaitól és növényi génbankjaitól, valamint a növényi agro-biodiverzitással foglalkozó civil szervezetektől érkeztek. Jelen volt több hazai élelmiszertermelő és előállító is, akik terményeik és termékeik révén érintettek a témában (Pipacs Pékség, Magosvölgy Ökogazdaság). A szakmai nap célja az agro-biodiverzitás, ezen belül is a növénytermesztésben alkalmazható fajták, tájfajták és vetőmagjaik szabályozásának áttekintése volt, az egyes országok jogszabályi gyakorlatának megismerése, és az Európában máshol már alkalmazott és bevált példák bemutatása.

Mindez azért is fontos, mert érzékelhető, hogy egyre nagyobb teret, társadalmi és anyagi támogatást nyer – akár Európai Uniós forrásokból is – a mezőgazdaság diverzifikációja, a sokszínűbb és fenntarthatóbb termelés-szerkezet, ezen belül is a különleges, néhol már elfeledett fajok (pl. alakor, tönke), örökség- és tájfajták (pl. paradicsom helyi gyűjtésű populációk) termelésbe vétele. Ugyanakkor a jogszabályi környezet sokszor nem segíti ezeket a pozitív folyamatokat. A kutatási és fejlesztési kezdeményezések (mint amilyen például a DIVERSIFOOD projekt is) eredményei (bevált tájfajták, technológiák, új élelmiszer-termékek) nem tudnak piacra kerülni, mert alapanyagaik termesztése, szaporítóanyaguk előállítása a jelenlegi jogszabályokba ütközik. A szakmai nap ezt a visszahúzó hatást próbálta a meghívott országok képviselői segítségével körüljárni és megoldásokat találni a segítő, ugyanakkor a vonatkozó szakmai feltételeknek megfelelő jogszabályi környezet kidolgozására. Mondhatjuk azt is, hogy a műhelymunka egyfajta szemléletformáló esemény is volt, amely előtérbe hozta a hatóságok számára is az alulról-jövő agro-biodiverzitás-fokozó kezdeményezések céljait, nehézségeit és igényeit.

A mezőgazdasági sokféleségért – 1 éves a nemzetközi Diversifood projekt

Bővebben...Idén márciusban ünnepelte első születésnapját a DIVERSIFOOD nevű Horizont 2020 nemzetközi projekt, melyben az ÖMKi is konzorciumtag. Ez idő alatt már számos részcélját elérte a hagyományos fajták, tájfajták, illetve régi fajok új fajtáinak jobb megismerése, gyakorlati alkalmazásuk elősegítése, közismertségük fokozása érdekében. Több országban voltak szakmai találkozók, képzések és terepnapok, melyeknek az volt a közös célja, hogy a termesztett növények sokféleségét többszereplős megközelítéssel gazdagítsák. Elkészült az első technikai adatlap is magbank témában, mely angol nyelven – sok más érdekes információval együtt - letölthető a www.diversifood.eu honlapról.

Bővebben...Az idei éves konzorcium-találkozó Cipruson volt februárban, melyen a munkacsoportok beszámolóin kívül tematikus műhelymunkák során képezték magukat a résztvevők. Egy üde színfoltja volt a három napnak a terepszemle a ciprusi Mezőgazdasági Kutatóintézet központjában Zygiben, ahol a magyar tönke és alakor fajták kísérleti eredményeit is láthattuk. Az ÖMKi magyar on-farm kísérletekkel (alakor és tönke) vesz részt a kutatásban, valamint vizsgáljuk a hazai fogyasztói preferenciákat az előbbiek mellett a tájfajta paradicsomoknál is. Továbbá feladatvezetőként koordináljuk az agro-biológiai sokféleség európai szabályozásához adandó szakpolitikai javaslatok kidolgozását, melyhez nemzetközi műhelymunkát is szervezünk a közeljövőben Budapesten az osztrák Arche Noah egyesülettel közreműködésben.

 

 

Bővebben...This project has received funding from the European Union’s H2020 Programme under grant agreement 633571.